lukacsvendeghaz-balf
lukacsvendeghaz-balf
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Elfelejtettem a jelszót
 
Hányan láttak minket?
Indulás: 2007-06-05
 
Programlehetőségek

Helyben:

 

Épített és természeti értékeink:

 

  1. Gyógyfürdő kórház parkja, benne a barokk kápolnával, melynek mennyezeti freskóját Dorffmeister István készítette. (Korábban a park a gyógyfürdőt létrehozó Wossinski család tulajdonában állt.)
  2. Savanyúkút: a méltán neves, elsősorban emésztőszervi megbetegedésekre hatásos gyógyvízét már a rómaik is ismerték. Mellette hozta létre a pihenőparkot a Pet-Pack Kft. Balfi Ásványvízüzeme, itt rövidesen helyére kerül a művészi kivitelezésű  ivókút is.
  3. Szerb Antal és zsidó emlékmű a temetőnél. (A második világháború utolsó napjaiban itt halt meg több száz munkaszolgálatos, köztük Szerb Antal író, irodalomtörténész, Halász Gábor író és Sárközy György író, publicista. A Szerb Antal emlékmű ma csak torzóban látható, két évvel ezelőtt gátlástalan fémgyűjtők a mintegy 400 kilós bronz domborművet ellopták.)
  4. A temető, melyet a török időkből származó erődítmény falainak maradványai vesznek körül. A temető közepén áll a XIII-XIV. században épült román stílusú Szt. Farkas templom, melyek névadója Balf védőszentje. Balf eredeti neve Farkasd volt, melynek  valószínűleg német változata  (Wolfs) torzult a mai névre. A temetőből csodálatos panoráma tárul elénk, jól belátható a Fertő-tó nádrengetege, sőt jó időben az osztrák partok is.

 

Egyéb programok:

  1. Minden évben megrendezett állandó kulturális programjaink: januárban a Magyar Kultúra Napja, áprilisban a Költészet Napja, májusban májusfa állítási ünnepség, júliusban a Balfi Bor- és Babfesztivál, augusztusban a Balfi Szüreti Napok, szeptemberben a balfi búcsú, októberben őszi tárlat, november elsején temetői koncert, december elején Mikulás ünnepség és karácsonyi programok. Ezeken felül is több kiállítás, táncos-zenés rendezvény, könyvtár (kedden és csütörtökön) valamint várja a vendégeket a nemrég felújított művelődési házban. (Az aktuális programokról érdeklődjön a honlapon megadott e-mail címen!)
  2. Gasztronómia: számos kisebb-nagyobb vendéglátóhely várja vendégeinket. Köztük is a minden igényt kielégítő Panoráma Étterem, valamint az igazán tájjellegű Halászcsárda. A  táj borait megkóstolhatják a korszerű Weninger Pincészetben, valamint több helyi borász pincéjében.
  3. Fürdés-strandolás: a balfi Gyógyfürdőkórház fedett medencéje korlátozott időtartamban áll a vendégek rendelkezésére. De várja a fürdőzni vágyókat a hegykői Termálfürdő (8 km) a Fertő-tó strandja Fertőrákoson (10 km) valamint Sopronban a Lővér fürdő fedett és nyitott medencékkel (7  km) és Tómalom-fürdő természetes környezetben (10 km).

 

Balf területén kívül eső programlehetőségek:

  1. Sopron  történelmi belvárosa, sok múzeummal, látnivalóval. (7 km), néhány perc alatt akár személygépkocsival, akár a 14. sz. helyi járattal elérhető.
  2. Fertő Hanság Nemzeti Park, Sarród központtal (14 km) gépkocsival és autóbusszal is elérhető.
  3. A világváros, Bécs karnyújtásnyira van, alig 60 km. Jó az autóbusz és vonatközlekedés Sopronból, de személygépkocsival is csak kb. 50 perc az út. Nem kell más mint személyi igazolvány és némi költőpénz.
 
Nálunk mindig jó órában jár!
 
Naptár
2024. Március
HKSCPSV
26
27
28
29
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
05
06
<<   >>
 
Hasznos linkek
 

Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon    *****    Florence Pugh magyar rajongói oldal. Ismerd meg és kövesd az angol színésznõ karrierj&#232;t!    *****    Fele királyságomat nektek adom, hisz csak rátok vár ez a mesebirodalom! - Új menüpont a Mesetárban! Nézz be te is!    *****    DMT Trip napló, versek, történetek, absztrakt agymenés:)    *****    Elindult a Játék határok nélkül blog! Részletes információ az összes adásról, melyben a magyarok játszottak + egyéb infó    *****    Florence Pugh Hungary - Ismerd meg az Oppenheimer és a Dûne 2. sztárját.    *****    Megnyílt az F-Zero Hungary! Ismerd meg a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-sorozatát! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    A Cheer Danshi!! nem futott nagyot, mégis érdemes egy esélyt adni neki. Olvass róla az Anime Odyssey blogban!    *****    A 1080° Avalanche egy méltatlanul figyelmen kívül hagyott játék, pedig a Nintendo egyik remekmûve. Olvass róla!    *****    Gundel Takács Gábor egy különleges könyvet adott ki, ahol kiváló sportolókkal a sport mélységébe nyerhetünk betekintést.    *****    21 napos életmódváltás program csatlakozz hozzánk még!Január 28-ig 10% kedvezménnyel plusz ajándékkal tudod megvásárolni    *****    Szeretne egy olyan általános tisztítószert ami 333 felmosásra is elegendõ? Szeretne ha csíkmentes lenne? Részletek itt!!    *****    Új játék érkezett a Mesetárba! Elõ a papírral, ollóval, és gyertek barkácsolni!    *****    Tisztítószerek a legjobb áron! Hatékonyság felsõfoka! 333 felmosásra elengedõ általános tisztítószer! Vásároljon még ma!    *****    Hayashibara Megumi és Okui Masami rajongói oldal! Albumok, dalszövegek, és sok más. Folyamatosan frissülõ tartalom.    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    333 Felmosásra elegendõ! Szeretne gazdaságosan felmosni? Szeretne kiváló általános tisztítószert? Kiváló tisztítószerek!    *****    Ha tél, akkor téli sportok! De akár videojáték formájában is játszhatjuk õket. A 1080°Snowboarding egy kiváló példa erre